Hogyan kerültem én ide? Hiszen az előbb még madár voltam! Fészket építettem,
tojásokat melengettem. Ember voltam, sírtam, tüzet gyújtottam, vacsorát
készítettem, utaztam. Voltam szarvas, kutya és kő... Futottam, gurultam,
repültem… kergettek. Most meg...? Hirtelen áll és elcsendesedik körülöttem a
világ, ág-karjaim nyúlnak az ég felé. Rövidkék, az igaz, de mégis ágak. Az ott
egy halkan csobogó patak, a köveken moha nő. Körülöttem hallgatag erdő, óriás
fákkal, néha levél hull.
- Hol vagyok? Ki vagyok?
- Magonckám! - szólal meg mellettem Tölgy Anyó - Csak
álmodtál! Tudod, a fák is álmodnak néha, hogy ne unják annyira az egy helyben
ácsorgást. Vad utazásokat, embert, állatot... jövőt... Az ilyen vén tölgyek, mint én, inkább csak a
múltat.
Kicsit elszégyellem magam, de azért örülök
nagyon. Hiszen ez itt az én erdőm.
Jó volt utazni, repülni, futni is... De még jobb elnyújtózni ebben a napsütéses
csendben. Odalent valahol egy apró gyökerem növekszik, kibújva a
makk-bölcsőből, idefent két, csepp levelemet nyújtom a Nap felé: ez a valóság.
Valahol madár szól, emberek énekelnek.
Béke van, ez a minden
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése